Pueblók
A cowboy filmek jellemzően vigvamjaikban tengődő vagy csatakiáltást hallató, vérszomjas vadaknak mutatják az észak-amerikai indiánokat. Az Egyesült Államok délnyugati területén található Four Corners Countryba tett egyetlen látogatás eloszlatja ezt a téves hiedelmet. Abban az időben, amikor az európai köznép kezdetleges fa és szalmakunyhókban lakott, a Chaco Canyon lakói kifinomult ízlésről és nagy szakértelemről tanúskodó, városias kőépületeket emeltek maguknak.
A kanyon száraz, zsályacserjés vidéken kanyarog, ahol egy szempillantás alatt kegyetlen homokviharok kerekednek. Ennek ellenére az ezer évvel ezelőtt itt élt nép olyan sűrű fonású kosarakat készített, hogy még ma sem eresztik át a vizet... Az edényeiket díszítő különleges geometriai minták rendkívül fejlett művészi érzékre vallanak. A későbbi navahó indiánoktól kapott nevük után ma anasazik-nak ismerjük őket.
Pueblo Bonito
A kanyon legkorábbi hajlékai a pinceházak. Kr. u. 750 körül emelték az első felszíni épületeket, ezeket pedig a tucatnyi vagy még több, egymással érintkező helyiségből álló vályog és homokkő falvak követték. A turisták nem a sivár, napégette kanyon kedvéért jönnek ide, hanem hogy az északi oldalán megnézzék a Nagy Házaknak nevezett rendkívüli lakóhelyeket. Építésük idejét dendrokronológiával, a fa évgyűrűinek számlálásán alapuló kormeghatározási technikával állapították meg. A módszert az 1920-as években alkalmazták először ezen a tájon. Az egyik Nagy Házban a száraz klíma, épen megőrzött egy fatetőt. Ennek segítségével sikerült kideríteni a gerendázatul szolgáló fatörzsek kivágásának időpontját. A tetőt 1040 tavaszán állították össze.
A 19 Nagy Ház közül ma leglenyűgözőbb a Pueblo Bonito, szó szerinti fordításban, "csinos falu".
Építése 1000 táján kezdődött, ekkor született a 20 helyiségből álló első pueblo, azaz falu. 1150-re óriási lakótömbbé gyarapodott, melynek mesteri kőművesmunkával létrehozott négy szintjén 800, egymással érintkező szoba fért el. A vastag és vékony kövek váltakozása tetszetősen réteges hatást kelt, ugyanakkor a félköríves fal szilárdságát is elárulja, ugyanis a patkó alakú falu védőfalának szerepét töltötte be. A szimmetria, valamint a különböző időszakokban keletkezett lakóegységek összeépítésében megmutatkozó geometriai pontosság nagyfokú központi tervezést sejtet. A helyiségek csaknem teljesen egyforma mérete, hiányzanak az előkelőségek számára épített rezidenciák, hatalmas csarnokok arra utalnak, hogy az itt élt nép nem ismerte a társadalmi hierarchiát.
Pueblo Bonito Nagy Kivája a legterjedelmesebb a közösség, 37 földbe vájt rituális helyisége közül. A 16 m átmérőjű, szabályos kör alakú kiva az anyaföld méhének jelképe, amelyből lakói a világra jöttek.
A bútorzat teljes hiánya arra enged következtetni, hogy minden munkát, a kézműves mesterségektől a főzésig, a földön végeztek. Mindennél fontosabb volt az élelem. Fő terményük a kukorica volt, mert könnyen lehetett tárolni és őrölni. Kb. 1000-re az anasazik kitermesztettek egy nyolcsoros kukoricafajtát, amely akkora volt, mint amekkorát ma vásárolhatunk az üzletekben. Emellett tököt, babot termeltek, s étrendjüket vadon termő növények magjaival egészítették ki. Az őzek, juhok, madarak, nyulak és más állatok vadászata létfontosságú volt a szűkös esztendőkben.
A lélekalagutak
A Chaco Canyon minden kommunájának volt egy kivája (Pueblo Bonitónak 37.) A kiva kör alakú, gerendatetős, süllyesztett kamra, a közepén tűzhellyel. A tető közepén hagyott lyuk egyrészt a füst elvezetésére, másrészt bejáratként szolgált. A fazekas eszközök és szövőszékek maradványai mutatják, hogy e tevékenységeket a kivákban űzték. Ezen túl talán egyfajta férfiklubként is funkcionáltak, ahol a férfiak alkalmanként elrejtőzhettek a mainál lényegesen matriarchálisabbnak tűnő társadalom szeme elől.
A helyi pletykáknál sokkalta több foglalkoztatta a kiva látogatóit. Innen irányították ugyanis az anasazi közösség szellemi életét, az alkalmazott rituálék természete azonban már mindörökre csukott könyv marad számunkra. A fő helyet minden kivában a tűzhely mögött a padlóba vágott kis, kerek lyuk, a sípapu foglalta el. Úgy tartották, az ősök lelke ezen a lyukon át száll fel, így ez volt az érintkezési pont a szellemvilággal. A sípapuval szemben szellőzőakna nyílt a külvilágra. Lélekalagutat jelentő indián neve azonban túlmutat azon a célján, hogy friss levegőt és a tűz fenntartásához kellő mennyiségű oxigént bocsásson be.
A kiva föld alatti jellege arra az anasazi hitre utal, mely szerint a föld az életerő forrása. S ha a rituálét megfelelően hajtották végre, látni is lehetett, amint jó szellemek alakjában felszáll a sípapuból. A szellemek ezt követően a lélekalagúton át jutottak ki a külvilágba. Minden bizonnyal nagy jelentősége volt annak, hogy a sípapuból kijövet a szellemeknek először a tűzön kellett áthaladniuk. Miután pedig kijutottak, áldást hoztak a népre és a termésre.
A Chaco Canyon elnéptelenedése
Four Corners Countryban különösen nagy fontosságú lehetett, hogy megnyerjék a természet szellemeinek kegyeit. A klíma soha nem olyan, mint előző évben volt, az egyetlen biztos időjárási tényező az eső csaknem teljes hiánya (évente alig esik több 150 mm-nél). Egy száraz, hideg tél és az ezt követő rosszul sikerült aratás végzetes következményekkel járhatott az anasazi népre, ahogy ezt tragikus módon bizonyítják az éhínség és az alultápláltság következtében fellépő betegségek áldozatainak napvilágra került tömegsírjai.
A kanyon falának óriási bemélyedése nyújt menedéket a Sziklapalota romjainak.
A Colorado állambeli Mesa Verdében ez a pueblo indián falu csak egyike volt az anasazik által lakott településeknek. 1888-ban fedezte fel Richard Wetherill kereskedő és unokatestvére, Charles Mason. A helyenként négyszintes Sziklapalota 200 szobából és 23 kivából állt. Feltehetően regionális központ volt, melyet az anasazi indiánok vallási, politikai és kereskedelmi célokból kerestek fel. Senki nem tudja, mi történt Mesa Verdében, de az biztos, hogy a 13. század végére az egész sziklatelepülés lakatlanná vált.
Az időjárás változékonyságában rejlik talán az anasazikat körüllengő legnagyobb titok, gyors és rejtélyes pusztulásuk, megoldásának a kulcsa. A 12. század kezdetén a Chaco Canyon népe képviselte az anasazi kultúra fejlődésének csúcspontját. Ám 1150-re csaknem teljesen eltűntek.
A legutóbbi kutatások 550 éves ciklusonként változó csapadékgörbét mutattak ki, mely éppen 1100 után érte el optimumát. Bőséges aratás és gazdag vadállomány mellett a népesség elérte az 5000 főt, s ez példa nélküli lélekszám a fémmegmunkálás korát megelőzően élt társadalmak esetében. Ám, amikor a klímaciklus megfordult, az esőszellem megvonta pártfogását, melynek következtében a terméshozam visszaesett, és az anasazikra éhínség várt.
Kétségbeesett kísérletként, hogy visszanyerjék az esőszellem jóindulatát, hatalmas kivákat emeltek a pueblókon kívül. Így épült fel, pl. Casa Rinconada Pueblo Bonitóval és Kin Nahasbasszal szemben. De hiába az elkeseredett építkezések, ha a patakok kiszáradtak. Az egyre súlyosabb aszállyal és termőföldjeik erodálásával szemben az anasaziknak, úgy tűnik, nem maradt más választásuk, mint menteni a még menthetőt, s örökre elhagyni a kanyont. Délkeleti irányba vándoroltak, a megbízhatóbb Rio Grandéhoz, ahol összeolvadtak a hopi és a zunyi törzs őseivel. Így pusztult el fejlődésének virágában a Kolumbusz előtti Amerika egyik nagy civilizációja…